A szőke híresség, akit hétvégén kokainbirtoklás miatt tartóztattak le, igen érdekes módon próbálja bebizonyítani, hogy ő bizony ártatlan. Paris Hilton azt állítja, hogy az indulás előtti utolsó pillanatban cserélt táskát, mivel barátnője kiegészítője jobban passzolt a ruhájához, mint sajátja. Hilton szerint állítását az bizonyítja, hogy nem egy drága holmiról van szó, hanem egy olcsóbb kiegészítőről, azaz kizárt, hogy az ő tulajdonát képezné a táska, ami miatt bajba került. „Paris reméli, hogy a hatóságok elfogadják az érvelést, és futni hagyják. Retteg attól, hogy mi lesz a következménye ennek az ügynek. Attól fél, hogy a hatóságok példát statuálnak majd vele, mivel egy ismert személy” – nyilatkozta egy bennfentes, aki szerint Hilton semmiképpen nem akar ismét rács mögé kerülni. Mások szerint ha bűnösnek találják, próbaidő ellenében megússza a börtönt. Persze ha megszegi a próbaidő szabályait, akkor megint  ülhet egy keveset a hűvösön. Biztos, ami biztos, a híresség egy menő Las Vegas-i ügyvédet fogadott fel – írja a Sun.

A RadarOnline információi szerint David Chesnoff ügyvéd azt a felvételt is megpróbálja majd felhasználni híres ügyfele védelmében, amit a Wynn szálloda egyik biztonsági kamerája rögzített. Chesnoff állítólag azzal érvel majd, hogy Paris Hiltont a kocsitól átkísérték a szálloda egyik helyiségébe, és nem a helyszínen kutatták át a táskáját, illetve tartóztatták le. (Klikk a helyszínen készült egyik videóért!)