Az X-Faktor hetedik élő adásában a versenyzők egyslágeres előadók dalait adták elő: a legkevesebb szavazatot Wolf Kati és Takács Nikolas kapta, így ők párbajoztak.

Keresztes Ildikó mindkettejük produkcióját végigkönnyezte, ám mivel ő Takács mentora, Wolf hazaküldésére szavazott. Malek Miklós a párbaj alapján úgy ítélte meg, hogy Takácsnak kéne hazamennie, ahogy Nagy Feró is rá voksolt: „Kicsit felkészületlenül jöttél ezzel a dallal (…) Nikolas, neked kell hazamenned” – mondta a 25 év fölöttiek mentora.

Így Geszti kezébe került a döntés, ő azonban Nagy Feró tiltakozása ellenére a nézőkre bízta a dolgot: „Az egészet nézve azt mondom, mindannyiótokban megvan az X-faktor. Ugyanakkor úgy gondolom, az én szívemhez közelebb áll az az érzelmesség, ami Katiból jön, de azt gondolom, hogy a legigazságosabb, ha ezt a döntést a nézőkre bízom” – mondta Geszti. „A lányok szavaznak, szóval neked kéne dönteni!” – tiltakozott mentortársa, de Geszti hajthatatlan volt: az általában férfiversenyzőknek kedvező szavazás valóban Takács Nikolast mentette meg.

A másodszor párbajozó Takács mellett a Vastag testvérek, Janicsák Veca és Király L. Norbert lép fel a műsorban jövő héten is, akkor már minden versenyzőnek két dallal kell készülnie.