horoszkóp

Miss Hungary-t lopással vádolja exe

2010.12.08. 21:16

Gregori Dóra expasija a TV2-nek számolt be Miss Hungary viselt dolgairól: állítása szerint a lányt 1 éve bolti lopáson kapták, szeptemberben pedig szakításuk után tőle lopott Gregori.

„Nagyobb bevásárlóközpontban voltunk bevásárolni, együtt voltunk, amíg én vásárolgattam, Dóra a kozmetikai osztályon tevékenykedett. Én bevásároltam, utána a pénztárnál találkoztunk, én kifizettem, amiket vásároltam, a biztonságiak megállítottak minket, én adtam a blokkot, mondták, hogy nem velem van a probléma, hanem a hölggyel. Elvittek minket egy külön szobába, ott már rendőrök vártak minket, kiboríttatták Dóra táskáját, ott voltak ilyen kozmetikumok” – mondta Juhász Pál a Mokkában.

Gregori akkor állítólag 90.000 forintnyi kozmetikumot lopott, a bíróság 2 év próbaidőre bocsátotta: ha igaz, hogy a férfi házából közel 2 millió forintnyi értéket vitt el, akár 3 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.

Gregori a Mokkában nem szólalt meg, de a Frizbibe elment: „Most már elég volt, reagálok a dolgokra és elmondom, hogy történt. Az a legnagyobb hazugság, hogy amikor elköltöztem tőle, elloptam több millió forintot” – mondta a Frizbi forgatásán az Aktívnak Miss Hungary, aki szerint exe tehet aktfotói nyilvánosságra kerüléséről.