Nicki Minaj egy trinidadi rapper, egyelőre nem túl ismert, de mindent megtesz azért, hogy ismert legyen. Legutóbb például ugyanolyan hülye hajat csináltatott magának, mint Rihanna, illetve elment Londonba kicsit promotálni magát. Most pedig azt osztotta meg a nagyvilággal, hogy azért lett olyan kemény, amilyen, mert az apja félelemben tartotta. "A tinédzseréveim azzal teltek, hogy rettegtünk attól, hogy apám megöli az anyámat. Nevetséges volt. Durván viselkedtem miatta a srácokkal. Keménnyé tett. Még szép, hogy azzá tett. Nagyon érzelmes ember vagyok, de egyben kemény is. Nehéz volt érzelmileg, hogy alkoholista és drogfüggő volt az apám. Az anyámnak meg nem volt pénze. Nem igazán voltak lehetőségeink. Amikor nincsenek lehetőségeid, akkor tehetetlen vagy. Azt hiszem ez a legrosszabb érzés. Az apám agresszív volt, fizikailag és verbálisan is. Amikor a bátyám felnőtt, akkor ő lett a férfi a házban, és elkezdett kiállni apámmal szemben. Csak innentől kezdve volt béke otthon, hogy tudtuk, van egy másik férfi is a házban, aki meg tud minket védeni" - mesélte Minaj a Sunnak.