A Bors információi szerint a NekedValó műsor szerkesztői már csütörtökön szerették volna meghívni VV Olivért barátnőjét, Enikőt, ám a lány elutasította a felkérést, mondván, nincs mit hozzáfűznie pasija és Anikó alakulóban lévő románcához. Enikőt pénteken újra keresték az RTL Klubtól, ám ő akkorra már kikapcsolta a telefonját is, és azóta nem érik el.

"Én sem érem el már egy ideje" - nyilatkozta a lapnak Olivér legjobb barátja, Zsiga Balázs. "Enikő úgy döntött, hogy senkivel sem akar a történtekről beszélni. Nagyon nehezen viseli, hogy nincsenek együtt Olivérrel, ráadásul vizsgaidőszaka is van. Azt gondolom, fájó pont számára, hogy látja, bármi kisülhet a bimbódzó kapcsolatból, és pánikba esett." A barát hozzátette, ha nem lenne Enikő, Olivér már rég megdugta volna a villa Rosszkislányát. "A barátom most választás elé került. Nem lehet tudni, mit hoz a jövő, de a párbaj után szerintem eldől, hogy Olivér tudja-e tartani magát. Előfordulhat, hogy minden erőfeszítése ellenére elcsábul" - mondta Zsiga.