Okirat-hamisítással gyanúsítják Liptai Claudiát

2011.05.10. 09:15

A TV2 műsorvezetője tagadta a rendőrségen, hogy vissza akart volna élni anyja rokkantkártyájával, mint mondta, az irat csak kiesett a napfényellenzőből, így került a műszerfalra – értesült a Blikk.

A lap úgy tudja, Liptai azzal védekezett, hogy vett parkolójegyet (azt azonban nem tudta bemutatni a rendőrségen) és csak ügyintézés céljából volt nála a rokkantkártya (melyet már rég le kellett volna adnia).

Liptait április 26-ára idézték a VI. kerületi rendőrkapitányságra, ott rabosították, azaz ujjnyomatot és DNS-mintát vettek tőle, majd a nyilvántartásba vételhez le is fotózták, ezt követően pedig gyanúsítottként hallgatták ki, közokirattal való visszaélés miatt – írja a lap, mely megkereste a Liptai által használt autó szakszervizét is, ahol azt mondták, ilyen típusú hibával, hogy a napellenző lecsapódna az ajtó becsukásakor, még nem találkoztak.

A színésznő április közepén bukott le a hamis parkolókártyával, a budapesti Centrál Színház előtt fotózták le parkoló kocsiját.

frizbi