Jane Seymour színésznő szerint az egykori kormányzónak legalább még két olyan gyermeke van, akik házasságon kívül születtek. Seymour hozzátette, nem is lepte meg igazán a házaspár szakítása. "Az alapján, ami az én tudomásomra jutott, még nagyon sok minden derülhet ki. Úgy hallottam, hogy van még két gyermeke. Találkoztam valakivel, aki nagyon jól ismeri" - nyilatkozta a színésznő a CNN munkatársának. Az NBC úgy tudja, egy nő azzal kereste fel Schwarzenegger ügyvédjét, hogy DNS-tesztet szeretne végeztetni , mert szerinte a Terminátor-filmek sztárja nyolcéves gyermekének az apja.
A New York Post információi szerint a fiú, akiről már biztosan tudni, hogy Schwarzenegger házasságon kívül született gyermeke, nem tudta, hogy ki is pontosan az apja. Anyja, Mildred Baena ugyanis sem vele, sem családjával nem közölte ezt a fontos információt, csak híres szeretőjének mondta el.

tk3s aschwarzenegger050804 015