A leghangosabb nyert: Fecó a harmadik villalakó

2011.09.14. 23:44

Szerda este a Dumagép kategória jelöltjeire lehetett szavazni, a voksolók 74%-a a mindenkinél hangosabban ordító Fecót jutatta be a villába. Elhallgathatatlan Ricsinek, Mindent Jobban Tudó Máriónak és Lelőhetetlenül Udvarló Fecónak kellett volna túlbeszélnie Sebestyén Balázst, de egyedül Fecó érezte a kihívást, így amikor csak tudott, elkezdett ordibálni: fejhangon sipított bármit, ami épp eszébe jutott, javarészt azt, hogy gyerünk és hajrá.

A beszavazó enyhén Mónika Showba hajlott, de azért a versenyzőkről is kiderült pár dolog: Ricsi kőműves és egész nap autós műsorokat néz, Márió napi 8 órát lóg a szoliban a csajokkal, Fecó pedig 28 éves raktáros, aki minden napját azzal kezdi, hogy felkel. Emellett latin sorozatok szövegeivel csajozik és mindenét megáldatta, mielőtt a stúdióba érkezett.

Eredményhirdetés előtt kötelező elemként meghallgathattuk a dumagépek kortesbeszédét, Márió például a rendelkezésre álló 20 másodpercből 10-et nem tudott szöveggel kitölteni, ezért énekelt, Fecó azt üvöltötte, hogy gyerünk, Ricsiére pedig nem nagyon emlékszünk. Mindenesetre Fecónak bejött az állandó hangoskodás –meg a zselés haj és az áldott ing-, elsöprő fölénnyel nyerte a beszavazót, megkapta a lehetőséget, hogy minden villalakót az őrületbe kergessen, és hogy Seherezádé Jose Armandója legyen – utóbbit ő mondta. Csütörtökön a cselszövők közül kell valakit beszavazni a játékba, szombaton pedig meg lehet nézni az első öt kezdő realityceleb beköltözését a VV5 villájába.