A jelenleg az Operettszínházban játszó Bereczki Zoltán annyira méltatlanul viselkedett fiatal kollégájával, Sándor Péterrel, hogy még az igazgató is rászólt, írja a Bors. A Rómeó és Júlia Mercutióént szereplő Bereczki előadás közben lökte arrébb fiatal kollégáját, amiért az nem oda állt, ahova szerinte kellett volna. "Sándor Péter még egyetemi hallgató, és Szabó P. Szilveszter helyére ugrott be, aki nagyon erős fáradtság miatt lemondta az előadást. Bereczki most először játszott együtt fiatal kollégájával, s nyilvánvalóan nagy feszültség alakult ki kettejük között" - mondta a főigazgató, Kerényi Miklós Gábor, aki szerint azért nem példátlan, hogy az öregek nem szimpatizálnak fiatalabb kollégáikkal. A ripacsozásért színházjegyeket osztogató Bereczki határozottan cáfolja az egész történetet, mint ahogy azt is, hogy hamarosan véget ér ő, és felesége, Szinetár Dóra karrierje az Operettszínházban. "Az egészből annyi igaz, hogy az év végével lazábbra fűzzük a szálakat a színház és magunk között. Én korábban is minden darabra külön szerződtem, így csak annyi fog változni, hogy jövőre nem az Operettszínház lesz az anyaintézményem, Dóri pedig közalkalmazotti státuszát fogja megszüntetni" - mondta a színész, aki már biztosan zsűritagja lesz a Megasztár 6-nak Falusi Mariann társaságában.