Rihanna áttetsző felsőben, szakadt farmerban és tépett, hidrogénszőke hajjal bulizott a hollywoodi Greystone Manor nightclubban, és szinte egyszerre távozott exével, Chris Brownnal. Igen, azzal az exével, aki péppé verte az arcát 2009-ben, és aki ellen távoltartási végzés van hatályban, tehát elvileg nem is szólhat Rihannához - írja a Daily Mail.
A barbadosi énekesnő már korábban is kifejtette, hogy Twitteren is követik egymást és beszélni is szoktak, sőt, újabban olyan pletykák terjengnek, hogy összejárnak dugni Brownnal. A két zeneiparos távozása a klubból akkora eseménynek számított még Hollywoodban is, hogy a tömeget rendőröknek kellett feloszlatnia a hely előtt. Nézze meg a videót, a galériában pedig külön Rihannát!
![](https://kep.index.hu/1/0/266/2667/26675/2667522_ba569ed8a5597c6c82f7be8aba42c0e7_wm.jpg)
gallery