VV Csaba lerészegedett a párbaj alatt

2012.02.25. 00:15 Módosítva: 2012.02.25. 00:27

Magasról tojt már az egész felhajtásra VV Csaba, aki biztos finalistaként várhatta ki a péntek esti párbaj végkimenetelét: a Tujaként becézett játékos még az élő adás előtt némi alkoholt vett magához, ennek köszönhetően pedig már az első bekapcsolásnál feltűnően jókedvű volt, vörös fejjel, csillogó szemekkel válaszolgatott Sebestyén Balázsnak, még énekelt is, miközben kényszeresen lötyögtette a bort a pohárban.

A műsorvezető  persze egyből vágta a helyzetet, úgyhogy finoman be is szólt a VV5 talán legunalmasabb játékosának, hogy nem az utolsó pillanatban kellene úgymond bevadulnia. Az este folyamán Csaba később is szóhoz juthatott egy bekapcsolásnál, de túl sok értelmes mondatot nem nagyon lehetett kihúzni belőle, és azt az egyet is nyomatékosította: Na - tette mondandója végére.

Miközben a Tuja ivott, a stúdióban Dyára terelődött a szó, aki beleszeretett Fecóba, ám a Nagydumás kategóriában bejutott roma csak sajnálatát tudta kifejezni azért, mert a playmate így érez. "Ha húsz éve találkoztunk volna" - hajtogatta Fecó a nagyközönség előtt, de hát a kamerák és a menyasszonya kereszttüzében mi mást is mondhatott volna.

Bár a Velvet olvasói csütörtökön úgy tippeltek, hogy Fecó fogja megnyerni a párbajt, 77 százalékkal mégis Attila volt az, aki utolsó finalistaként visszamehetett a villába. A nagy taktikus egyébként teljesen ledöbbent a százalék különbségen, az pedig végképp meghatotta, hogy ő nyert. Ha jól láttuk, még el is morzsolt egy-két könnycseppet.