Amióta Stohl András kijött a börtönből, barátai és kollégái ünneplik, csak most kicsit összezavarodtunk. A Blikk ugyanis egy fóti buliról számol be, ahol állításuk szerint az egész utca Bucit ünnepelte, és amelyről Stohl azt mondta a lapnak: "minden jól sikerült, mindenki ott volt, aki szeret". A lap értesülései szerint csak fél órára, de beugrott Szabó Győző is. Stohl mellesleg április 4-étől dolgozik ismét.
A Bors ezzel szemben arról számol be, hogy egy exkluzív belvárosi helyen ünnepelték a szabad emberré lett színészt, és csak a kollégák, illetve menyasszonya vettek részt a buliban. (A névsort így kezdik: Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Kulka János, Hollósi Frigyes, Ördög Nóra, Geszti Péter.) A napilap azt írja, Szabó Győző ide ugrott be rövid időre. "Fél órát tudtam csak maradni, azért mentem el mégis, hogy legalább köszönthessem. Megöleltük egymást, és mentem is tovább, még mielőtt beindulhatott volna a buli." Szóval Szabó Győzőnek vagy az a heppje, hogy több helyszínen ugrik be rövid időre Stohl András üdvözlőbulijaira, vagy itt valami nem stimmel.
Update: a Bors galériája alapján úgy tűnik, ez nem utcabál volt.