A színész azt ígérte, hogy börtönbüntetésének letöltése után folytatja karitatív tevékenységeit, drog- és alkoholellenes előadásait. A Jól – Lét Alapítvánnyal négy éves szerződést kötött Stohl, mely szerint önkéntes közmunka keretében a szerhasználat ártalmasságáról fogja győzködni a fiatalokat.
„Csütörtökön vette fel velem a kapcsolatot. Szerencsére nincs szüksége pszichológusi segítségemre, nagyon optimista. Mégis hamarosan találkozunk, méghozzá havonta, mert Stohl András szabadulása harmadik napján magától jelentkezett, hogy karitatív munkáját folytassa alapítványunk égisze alatt” – mondta a Blikknek az alapítvány vezetője, Stemler Mihály.
„Áprilistól újrakezdi jószolgálati munkáját, elsőként egy újonnan nyíló ifjúsági központban tart előadást. András azért szólt előre, mert nyolc darabban játszik jövő hónaptól, és nem lesz könnyű egyeztetni az időpontokat, hiszen már Szerbiába is kapott meghívást” – tette hozzá Stemler. A színész nem nyilatkozott a lapnak.