horoszkóp

Szabó Győző rendesen megszívatta Hajdú Pétert

2012.05.12. 10:43

Az éppen könyvével haknizó Szabó Győző rendesen keresztbe tett Hajdúnak - írja a Bors.

Szabó Győző a Frizbi vasárnapi adásában fog múltja eddig ismeretlen részleteiről beszélni, amiért a hírek szerint az átlagnál sokkal több pénzt kapott. Előtte azonban beugrott Sebestyén Balázshoz a Morning Show-ba, ahol elmondta pénteken ugyanazt a sztorit - ingyen. Hajdú Péter persze kiakadt.

"Felháborít, ami történt. Először Damu Roland tette meg ezt velünk, most pedig Szabó Győző"-  mondta műsorvezető.

"Ráadásul kiemelt honoráriumot kért, amit mi meg is adtunk neki. Ennek fejében írta alá a szerződést, amiben benne foglaltatik, hogy vasárnapig, amikor a felvett beszélgetés adásba kerül, nem adhat máshol interjút. Péntek reggel ezt megszegte Sebestyén Balázs rádióműsorában. Ez vérlázító" – nyilatkozta az erkölcsileg feddhetetlen műsorvezető.

Hajdú természetesen jogi útra terelné az ügyet. A színész reagált a vádakra: "Nem tudok arról, hogy kizárólagos szerződésem lenne, ráadásul Balázzsal egy rádiós beszélgetésen vettem részt" – nyilatkozta Szabó Győző a Borsnak.