Két éve, 30 évesen kezdte el írni T-boy című önéletrajzi könyvét az 1990-es években több fiatalnak is kínos emlékeket gyártó V-Tech frontembere, Kefir - írja a Bors. Ha minden igaz, botránykönyv készül, hiszen jól kitereget benne mindent az akkori dolgokról, ezért például megtudhatjuk majd, hogy lehet egy nap 13 fellépést is lezavarni. "Mindenféle botrányról, a V-Techről, Zimány Lindáról, az egész eddigi életemről szól a T-boy. Mégsem botránykönyvnek szánom. Én is csináltam jó és rossz dolgokat, de mindenki vállalja a felelősséget" - mondta az énekes, aki nem említ konkrét neveket, de biztos benne, hogy sokakat fel fognak ismerni. A lap megkereste Kefir egykori nőjét, Zimány Lindát is. "Tudok a könyvről. Kefirt régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy megírja az életét. Nincs félnivalóm, hisz tiszta, tartalmas és őszinte kapcsolatunk volt. Nekem ő volt az első komoly barátom, mondhatni, mellette nőttem fel. Biztos vagyok benne, ha eljön az ideje a könyv kiadásának, akkor előtte megmutatja azokat a részeket, amelyek rólam szólnak. Egyébként a mai napig jóban vagyunk, tudunk egymásról" - mondta a jogi pályára készülő Zimány. Kefir egyébként forgatja a V-Tech új klipjét Thaiföldön, de ez már nem a zenekar, ugyanis a férfi felvette a V-Tech nevet, úgyhogy mi már nem tudjuk, hogy kéne hívni.