Bálint Antóniának alig van munkája

2012.06.27. 10:47

A gyereke apjával és annak feleségével is viaskodó Bálint Antónia sok pénzt akar keresni, hogy jól tarthassa csemetéjét, ehhez képest alig van munkája – írja a Bors. "A színház egyelőre most kiköltözött az életemből, nem játszom sehol. A nagy szerelem, a televízió sincs most, a nézők egyetlen műsorban sem láthatnak már évek óta. Nem tudom igazán, hogy ennek mi lehet az oka, talán valamit nem csináltam jól. Bár az az igazság, hogy rengeteg embert elküldtek a televízióktól, és szinte cask pár képernyős arc van, akire viszont minden munkát rábíznak. Most ezt az időszakot éljük, majd változik ez is. Terveztem egy színpadi show-t is, de anyagilag túl megterhelő lett volna. Addig maradnak a rendezvények, amikből most elég kevés van, amióta beütött a válság, valamint egy magyar alapítású holdingnál dolgozom." Az egykori szépségkirálynőnek máshonnan is vannak anyagi gondjai, gyereke apja nem akarja igazán támogatni őket. "Szeretnék sok pénzt keresni, hogy a következő évtizedekben mindent meg tudjak adni a kislányomnak. Amit az apukája szeretne fizetni - 15 ezer forint -, az arra sem elegendő, hogy levegőt vegyünk. Bármennyire is csúnyán viselkedik most velünk, lehet, hogy egyszer majd nekünk kell rajta segíteni. És ha megtehetem, meg is fogom tenni, mert a gyermekemnek csak egy apukája van" - mondta Bálint Antónia.

19-balintantonia-IMG 4379
Fotó: Szécsi István / Velvet