horoszkóp

Beyoncé szerint Rihanna reménytelen eset

tt
2012.10.08. 19:22

"Beyoncé azt mondta Jaynek, Riri reménytelen, és hogy ez már nem csak az ő saját problémája" - mondta egy névtelen megszólaló a Now magazinnak. "Ez a dráma nagyon régóta tart már, és másokat bánt azzal, hogy képtelen felnőni. Beyoncé azt akarja, hogy Jay-Z tartsa meg a három lépés távolságot." Az elmúlt hetekben Jay-Z felfedezettjét, Rihannát egy vegasi klubban látták hányni, továbbá smárolt/dugott az expasijával, Chris Brownnal, aki tényleg csúnyán elverte évekkel ezelőtt. És ha még mindez nem lenne elég, akkor hozzátesszük, Rihanna posztolt magáról egy képet, amin egy sztriptízes csajjal pózol a lába között. Úgy tűnik, mindez most már sok Beyoncének, akivel egyébként nagyon jó barátnők, legalábbis amikor Rihanna összetört,  és lemondta a koncertjeit, állítólag sokat segített neki Beyoncé. Azért a barátok a bajban is barátok, mellesleg Jay-Z és Beyoncé Obamáékkal barátkoznak, és mindkettejük karrierje a kapcsolatuk mellett már túlzottan is tökéletes. Közben vasárnap este bejelentették, hogy a Rihanna következő nagylemezét beharangozó sláger, a Diamonds máris első a hivatalos brit slágerlistán, holott a számnak még rendes klipje sincs.