"Ez van. Nem tudok, és nem is akarok ebben megszólalni" – mindössze ennyit mondott telefonon a Velvetnek Gáspár Győző a hétfői tárgyalása után, amelyen az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért az adócsalással és egyéb bűncselekményekkel vádolt Gáspár és felesége ellen, aminek maximuma 12 év is lehet a periratok alapján. Gáspár az ügyvédjéhez, dr. Czudar Sándorhoz irányított, aki kérdésünkre azt mondta, kizártnak tartja, hogy a bíróság helyt adjon az ügyészi indítványnak, vagyis a letöltendő börtönnek. Czudar tájékoztatása szerint az ügyben annyi változás történt, hogy a hamadrendű vádlott írásban vallomást tett néhány nappal ezelőtt, de ez maximum enyhítő lehetne az ítélet szempontjából. "Ennek az ügyészi indítványnak az én álláspontom szerint még akkor sem lenne realitása, ha a bizonyítékok egyértelműen alátámasztanák az ügyészi vélekedést, vagyis azt, hogy Gáspárék adót csaltak" – tette hozzá Czudar. Megjegyezte, ők a tényállást is vitatják – mármint az adócsalást és annak mértékét. Új bizonyítékok az ügyben, leszámítva az írásbeli vallomást, nem kerültek elő. A vallomásban egyébként a harmadrendű vádlott azt állítja, hogy az nem igaz, hogy az RTL Klubbal kötött szerződések színleltek lettek volna, neki, Gáspár ügynökeként volt feladata, a menedzselésnek pedig költségvonzatai is voltak. "Minden alapot nélkülöz az az előadás, amire az ügyészség az álláspontját építi, vagyis, hogy az RTL Klubból átfolyt összeg egy az egyben adócsalás tárgya lenne" – mondta Czudar Gáspárék ügyéről. Gáspár és felesége a gyanú szerint 22, 2 milliós kárt okoztak 22,2 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy kijátszották a személyijövedelemadó-fizetési kötelezettségüket, és nem adóztak a Győzike show-ért kapott gázsiból.

   10-gyozoper0625-IMG 2180