Megszületett Ebergényi Ebergényi Réka magyar topmodell lánya, írja a Glamour Online barátnőjére, Molnár Judit modellre hivatkozva. Ebergényiről júniusban derült ki, hogy gyereket vár, aztán még a hetedik hónapban is dolgozott, sőt, később is, hiszen novemberben még Éder Krisztián SP készített róla fotósorozatot.

A magyar modell hajnalban hozta világra lányát. Ebergényi Réka a várandósságáról szóló hír bejelentésekor a magazinnak azt mondta, a szülés után –amit Magyarországon tervezett – valószínűleg Londonban fog élni kislányával és pasijával. A Díványnak SP fotózásán beszélt a karrierjéről: "Én remélem, hogy nem marad rajtam sokáig az a plusz kiló, ami feljött a terhesség alatt. Szeretnék visszamenni modellkedni, mert ezt addig kell sajtolni, ameddig lehet."