Gyakorlatilag semmije sincs a 92 éves Uhrin Benedeknek és fiának, miután eladták régi lakásukat, de a 9,5 millió forintért megvásárolt budapesti új lakhelyüket nem írták a nevükre az ott hagyott másfél millió forintos tartozás miatt – írja a Blikk. Uhrin Attila ráadásul kórházba is került, ami miatt apját is félti: "Nagyon szeretnék kijönni, mert féltem apámat az ingatlanos embereitől" – mondta a férfi. A Sziget fesztivál egykori hazai kedvence egyszerűen magyarázza a helyzetet: "Utólag mindenki okos, amikor elmondom a körülményeket, hogy milyen vállalkozó, azonnal rácsodálkoznak: hogy bízhattunk meg benne? Hát úgy, hogy senkiről nem gondoltam, hogy egy rokkant és egy nagyon idős embert képes az utcára téve elpusztítani" – mondta Uhrin, aki most abban reménykedik, hogy nem fogják őket kitenni a lakásukból májusban. "Hónapok óta ki kellett volna fizetni a másfél milliós tartozást, ahogy a  szerződésben vállalta, de nem teszi. Én is a betege lettem, hogy ilyen aljas módon kisemmiztek."