horoszkóp

Visszaélés miatt feljelentették Ruttner Györgyöt

2013.03.30. 09:24

A Bors úgy tudja, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség azok után kezdett nyomozást ügyvédi visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen, hogy egy férfi feljelentést tett. A feljelentő azt állította, hogy a celebügyvéd Ruttner György ügyfeleként letétbe helyezett nála ingatlanvásárlás céljából több tíz-, egyes hírek szerint kereken harmincmillió forintot. Utóbbiról szerződés is készült, de Ruttner nem vásárolta meg az ingatlant, és nem is adta vissza a pénzt. "Ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozás folyik a Budapesti Nyomozó Ügyészségen ismeretlen tettes ellen" – nyilatkozta a Borsnak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A Főügyészség szóvivője hozzátette még, hogy a nyomozást 2012. december 15-én indította a Budapesti VI. kerületi rendőrkapitányság. Ezt követően az ügyet illetékességből áttették a Budapesti Nyomozó Ügyészségre. Már több tanút kihallgattak az ügyészek. Eddig még nem idézték be Ruttner Györgyöt, akiről decemberben derült ki, hogy évek óta tartozott már több száz millióval uzsorásoknak. Gyanúsítotti kihallgatásra sem került még sor.