horoszkóp

Epilepsziával szállították kórházba Spongyabob magyar hangját

mm
2013.04.11. 07:33

Kedd éjjel egy, feltehetően epilepsziás roham után kórházba szállították az egyik legismertebb magyar szinkronszínész, Minárovits Pétert, aki többek között a Spongyabob nevű rajzfilmfigurának is kölcsönzi a hangját – írja a Blikk. A színész összeomlása egy hosszú folyamat vége, nagyon leromlott az anyagi helyzete. "A szinkronszínészi szakma egyszerűen kilátástalan helyzetben van. Akad olyan kollégám, aki a megélhetés miatt másodállásban takarít, sőt olyan is, aki egy temetőben vállalt gondnoki munkát. Én már az iparűzési adót sem tudom fizetni, ezért inkasszót tettek a számlámra" – mondta a lapnak Minárovits, aki korábban egy hosszú Facebook-üzenetben írt ismerőseinek ellehetetlenült anyagi helyzetéről. "Minden rohadt buzifejű, tornából felmentett köcsög politikusnak, bankárnak, mindenkit leszaró ultragazdag szemétládának, (akiket gyerekkorukban minden szünetben agyonvertek az osztálytársaik), akiknek csak a saját túlélése és boldogulása számít és akik somolyogva végignézik más emberek, családok pusztulását, ORSZÁG és VILÁGSZERTE üzenem, nálam lassan 2 -azaz kettő- hete kikapcsolták az áramot, -ebben a félévben esélyem sincs, hogy befizessem és enni is csak akkor tudok, ha valamelyik barátom hoz-, hogy nálatok kapcsolják ki az áramot BAZDMEG, végleg, sunyi hatalommániás parazita férgek és éhezzetek, nyomorogjatok ti, a családotokkal együtt!!!" – írta elkeseredetten a szinkronszínész. Bejegyzésében a szintén megroggyant anyagi helyzetű Gerendás Pétert is megemlíti, azt írja, az ő története hatására adta ki magából, hogy milyen helyzetbe került. A fő különbésg Gerendás és Minárovits között, hogy a Blikk szerint Minárovitsnak akadnak munkái, viszont a munkái után sokszor hónapokig nem fizetik ki, így nem tud állandó pénzforrást biztosítani magának.