"Lezártam azt a fejezetet az életemben. Még csak beszélni se szeretnék róla, az az időszak nem is létezik többé" – reagált korábban Ulf Ekberg az Ace of Base csapatból arra, hogy náci zenekarban is zenélt. Arról énekeltek, hogy a bevándorlók közé kéne lőni, és hogy az északi svéd emberek és testvéreik miért nem ébrednek már fel.

Ekberg vaskos közleményben reagált, amit a Huffington Post közölte. Ebben azt írja, korábban számos interjúban bizonyította, hogy az élete nyitott könyv, és nagyon boldog, hogy olyan embereket ismerhetett meg a kilencvenes évektől kezdve, akik később körülvették. Húsz éve döntött úgy, hogy váltania kell, az ez előtt történtekről is beszélt már interjúkban.

Tagadta, hogy az említett, durvaszövegű dalokat eljátszották volna az Öngyilkosság (Commit Suicide) nevű zenekarával, és a szélsőjobbos svéd Demokrata Pártnak se volt soha tagja. A kamaszkori hibáit szerencsétlennek nevezte, és "ha újra átélhetném azokat a napokat, másképp csinálnám a dolgokat" – közölte. Végül elnézést kért, és mindenkit megnyugtatott: az Ace of Base sohasem támogatott semmilyen szélsőséges ideológiát.