A Frizbibe vonult be a válófélben lévő pár, hogy elmeséljék sérelmeiket Hajdú Péternek, a drámák nagymesterének. A Blikk arról ír, hogy Rippelné elkeseredett, mert férje nem harcol a házasságukért, hanem távozott a családi otthonból.

"Most is gyomoridegem van. Számomra óriási csalódás volt, hogy Feri ilyen könnyen elengedte a családját. Nem küzdött értünk, és ezt nem tudom neki megbocsátani soha. Amikor elköltöztem a kisfiunkkal otthonról, azt hittem, belátja, mit veszített, és foggal-körömmel harcol majd értünk, de nem így lett. Sajnos nem hiányoztunk már egymásnak." - derül ki a Blikkből.

Az adásból az is kiderült, hogy a pár mindkét tagja találkozgatott valakivel, de ezek a kapcsolatok nem komolyak.

A Bors ehhez képest azzal a meglepő hírrel állt elő, hogy Rippel Ferenc esténként sokat ivott, hónapokon át, ráadásul egy harmadik is megfordult az ágyukban.

"Elkezdtem inni. Két-három, vagy hat hónapig, nem is emlékszem. Vivi próbált jó útra téríteni, hiába. Elaltattam a gyermekemet, elővettem a boromat, beültem a számítógép elé és ittam – nyilatkozta Rippel. A feleség még hozzátette, hogy hajnalig ivott, csak aztán feküdt le.