Farrah Tinimami Abraham – a teljesen ostoba, de legalább pornóval is próbálkozó nő, aki azzal lett híres, hogy már gimi alatt teherbe ejtették, és ezt bemutatta egy tévéműsor – megműttette a melleit, úgyhogy az eddigi ránézésre B kosárról D-re válthat. Egy minimálisan cezúrázott képett a Huffington Poston is megtekinthet a végeredményről, mert a nő nem önzőn, csak a saját örömére pakoltatta tele nájlonnal az emlőit, hanem üstöllést körbevakuztatta az óceánparton. (Visszafogottabb, de változatlanul csöcscentrikus képeket a Daily Mailen láthat.) Szerinte a végeredmény szép és természetes lett.

A hírrel a cenzúrázott videók nagy barátja, a TMZ is foglalkozott, ők rögtön játszópajtást is találtak neki, Patricia Krentcil személyében. Tudják, ő szolianyu, aki melegpornózni és monokinizni szeret, és hát róla is készült a közelmúltban egy fürdőruhás sorozat. A két remek asszony biztosan remekül ellenne együtt, de Szolianyu sajnos éppen most ment elvonóra, ugyanis rettentően szereti az alkoholt. Múlt héten harminc órát töltött detoxikálóban, mert bár repülővel szeretett volna utazni, de ehhez túl részegnek találták a reptéri dolgozók. Rajta, nézze meg az alábbi videót, és szomorkodjon, mert mindketten anyák.

Hot Bikini Friday with Teen Mom and Tanning Mom - Watch More Celebrity Videos or Subscribe