Ismét egy Rocky-filmben láthatjuk viszont a tesztoszteron-párti Sylvester Stallonét: a 67 éves színész a Rocky-sorozatból kinőtt Creed című produkcióban alakít bokszedzőt. A ringben játszódó filmet Ryan Coogler rendezi, aki Fruitvale Station című bemutatkozó alkotásával idén kirobbanó sikert aratott több filmfesztiválon, köztük Cannes-ban. A Deadline.com mozis portál szerint a film főhősét játszó Michale B. Jordannal is tárgyal már az MGM filmstúdió: rá akarják bízni a készülő produkcióban a Rockyban megismert Apollo Creed unokájának szerepét.

A történetben, amit Coogler Aaron Covingtonnal ír, Stallone megint Rocky Balboát játszhatja.
Stallone nevét 1976-ban tanulta meg a világ az első Rocky-film bemutatásakor. A produkciót, amelynek forgatókönyvét Stallone írta, tíz Oscarra jelölték, és ebből hármat, a legjobb rendező, vágás és film díját meg is kapta. Stallone jelenleg éppen a filmből készült musical színpadra állításán dolgozik. A Rocky-sorozatban eddig hat film került a mozikba, Stallone utoljára 2006-ban lépett a ringbe Rocky Balboát alakítva.