horoszkóp

Whitney Houston meztelen holttestét kukkolta egy rendőr

tt
2013.09.19. 19:21

Állítólag az egyik Beverly Hills-i zsaru az énekesnő holttestéről felemelte a takarót, és megnézte a testét, mellékelve egy oda nem illő mondatot. A pletyka szerint a rendőr azt mondta, a francba, még mindig jól néz ki, nem? Ezután pedig tüzetesebben megnézte a néhai énekesnő intim testrészeit, és megjegyzést tett arra, milyen vonzó nő még ebben az állapotában is. Whitney Houston 2012. február 12-én halt meg a Beverly Hills-i Hilton hotel kádjában fekve, halálát fulladás okozta a hivatalos jelentések szerint.

Mindezt egy ex-SWAT-os rendőr teregette ki, aki azt is elmondta, panaszkodott az illetlen megjegyzéseket tevő őrmester kollégájára a feletteseinek, de a felettesei állítólag azzal álltak rajta bosszút, hogy eltávolították a pozíciójából. A Los Angeles Times megkérdezte a Beverly Hills-i rendőrséget az esetről, Lincoln Hoshino hadnagy azt válaszolta, tudomásuk van az ügyről, amit nem kíván kommentálni. Ez csak azért érdekes, mert korábban az NBC News-nak azt válaszolta, nincs tudomásuk erről.