A Blikk információi szerint 29 évnyi házasságnak hivatalosan is véget vetnek Rékasiék, beadták a válópert. Állítólag a vagyonelosztásról is megállapodtak: a Telkiben lévő házukat Détár Enikő kapja. Közös gyermekük (két gyerekük van, a 23 éves lányuk és a kamasz fiuk) felügyeletéről is döntöttek, egy hetet édesanyjánál, egy hetet édesapjánál tölthet. "Enci hosszú ideig tépelődött, míg végül meghozta a döntést. Elege lett abból, hogy a levegőben lóg az ügyük, pontot akar tenni a végére, hogy mielőbb új életet kezdhessenek mindketten. Mi sem értettük, hogy mire várt eddig, hiszen Karcsi már régóta készen állt arra, hogy hivatalosan is elváljanak. Pár hete még ellenállt, most azonban meghozta a döntés" - mondta a lapnak a jól értesült névtelen ismerős. 

Tavaly májusban már pletykálták, hogy Rékasi Károly Pikali Gerda miatt elhagyta Détár Enikőt, a kapcsolatot hivatalosan októberben erősítették meg. A színész akkor azt nyilatkozta, január óta tartott a köztük lévő "kínos helyzetek"-et.