horoszkóp

Hajdú a menza miatt vinné más iskolába gyerekeit

2014.02.04. 07:37

Hajdú Péter éttermét szombaton, a Story-gála napján látogatták meg munkaügyi ellenőrök, nem sokkal azután, hogy a törökbálinti Márton Bálint iskola tanulóinak szülei inkább a Frizbi műsorvezetőjének étterméből rendeltek ételt a gyerekeknek, hogy azok ne a menzás kosztot egyék. Ezt viszont az iskola igazgatója megtiltotta a szülőknek, Hajdú Péter szerint Törökbálint polgármesterének nyomására.

A Bors most azt írja, hogy Törökbálint alpolgármestere, Hajdú Ferenc szerint jelenleg hivatalos állásfoglalásra várnak a szakhatóságoktól. Hajdú Péter viszont nem vár az állásfoglalásra, már többször nyilvánosságra hozta a véleményét, de nem azért, hogy üzleti hasznot húzzon az étkeztetésből. "Ha lesz új közbeszerzési eljárás, akkor sem pályázom a cégemmel, ez nem erről szól, a gyerekek egészséghez való joga sérül" – mondta a Borsnak Hajdú Péter. 

Többek között állítólag Bodrogi Gyula unokája, Jaksity Kata gyerekei is érintett tanulók, szüleik pedig az elsők között rendeltek a menzakoszt helyett egészséges ételeket Hajdú étterméből. A Frizbi producere azt mondta, ha nem változik a döntéshozók hozzáállása, azt tervezei, másik iskolát keres. "Ha az igazgató ilyen szolgalelkű, akkor feltehetően a gyerekeimnek másik iskolát nézünk majd, ha eljön az idő. Rengeteg kitűnő iskola van a környéken, Diósdon, a XII. kerületben és Budaörsön is."

A 444.hu-nak egyébként Törökbálint polgármestere, Turai István a témában azt mondta: „A menza alaptulajdonsága, hogy pocsék. Tudomásul kell vennünk, hogy nem házikoszt.”