Sarka Kata Hajdú Péter nélkül érkezett, Gáspár Győző Édes életet forgat a gálán. Kiszel Tünde új 21 éves kedvesével jelent meg, majd végül Medveczky is befutott. Átadták a díjakat, Stohl és Lilu győzött, Friderikusz lázasan fekszik otthon. Merész dekoltázst hozott magával Gombos Edina, Bíró Ica, Aleska Diamond és Madár Veronika is.
  • Bár Sarka Kata elmondása szerint férje azért nem kísérte el a Story-gálára, mert épp máshol szórakozik, nem volna meglepő, ha a távolmaradásához köze lenne egy szombati razziához, ami az éttermében zajlott. Hajdú hosszú posztot szentelt a történteknek a Facebookon

    "Breaking! Tegnap több helyen megjelent, hogy Törökbálinton a Bálint Márton iskolában moslék ízű ételt kapnak a gyerekek, emiatt a szülők úgy döntöttek, hogy az egyik helyi étteremből rendelnek meleg ételt gyermekük egészséges fejlődése érdekében. Ahogy a 444.hu megírta, az étterem, ahonnan a szülők ebédet rendeltek, az enyém. A hatályos jogszabályok nem tiltják, hogy bárki meleg ételt vásároljon gyermekének s azt az iskolába szállíttassa, erről a szülők is tájékozódtak, mielőtt döntöttek volna. Ahogy ez több fórumon is megjelent az iskola igazgatója a polgármester nyomására megtiltotta, hogy a gyerekek a szüleik által vásárolt meleg ételt az iskolában elfogyasszák. Az előző posztomban - tegnap este - ennek magam is hangot adtam. Mit ad Isten, ma munkaügyi ellenőrök lepték el az éttermet. Kemények voltak és határozottak! Persze ez nem meglepő, hiszen Virág elvtárs óta tudjuk, hogy bizony a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Persze, nem gondolom, hogy a két ügy összefüggésben lenne egymással és eszem ágában sincs azt hinni, hogy ehhez köze van Turai István polgármesternek" – írja Hajdú, de azért elejti, hogy Turai pénteken állítólag emelt hangon beszélt az őt faggató újságírókkal.

    Tudósítóink a helyszínen megkérdezték Sarka Katát a történtekről, aki azt mondta, nem is tudott a razziáról, és a férje tényleg bulizni van, máshol.

Sarka Kata Hajdú Péter nélkül érkezett, Gáspár Győző Édes életet forgat a gálán. Kiszel Tünde új 21 éves kedvesével jelent meg, majd végül Medveczky is befutott. Átadták a díjakat, Stohl és Lilu győzött, Friderikusz lázasan fekszik otthon. Merész dekoltázst hozott magával Gombos Edina, Bíró Ica, Aleska Diamond és Madár Veronika is.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!