VV Dávid rárepült VV Zsófira

2014.02.04. 23:34 Módosítva: 2014.02.04. 23:38

A középiskolai osztálykirándulásba illő bulizás után Aurelio méltán elhitte, hogy ő az istencsászár, a letört szarvú bika végre visszakapta önbecsülését azzal, hogy három csajjal is kavart. "Nem tudom, hány emberrel smároltam, nemtől függetlenül" - vakargatta a fejét tanácstalanul, bár inkább tűnt ez dicsekvésnek, mint panaszkodásnak, főleg, hogy utána azt is ecsetelte, hogyan viszonyult ehhez a többi hímnemű villalakó: "Láttam a szemükben az irigységet, hozzá vagyok ehhez szokva, tudok vele élni, próbáljanak meg ők is ezzel élni". 

Mindeközben Zsófi elmesélte, miért is sírt előző éjjel, és kiderült, nem azért, mert Aurelio Izával és Teoval is csókolózott, hanem, mert rájött, hogy a fiú játszadozása mindössze arra ment ki, hogy dugjanak már végre. Elkeseredését kihasználva az új lakó, Dávid rögtön lecsapott a lehetőségre, és bevallotta Zsófinak, hogy tetszik neki. Zsófi meg örömködött, ami mondjuk nem csoda, hiszen végre kapott egy bókot is, és nemcsak egy burkolt utasítást kielégítésre.

Mivel Dávid nem lett azonnal elküldve, be is lelkesült rendesen, de biztos ami biztos alapon puhatolózni kezdett Aurélionál, hogy akkor most ki is a "free csaj" a villában. Aurelio hosszas tanakodás után végül azt javasolta a nagyon laza Dávidnak, hogy egy hét múlva akár rárepülhet Zsófira és Teora is, de még most ne tegye meg, mert még zavarná a dolog.

Az este folyamán Iza mindenki előtt bevallotta, hogy valóban smárolt Aurelioval, pedig az volt az eredeti terv, hogy ez titokban marad. Ezek utána persze adott volt a kérdés, hogy a három csaj közül ki smárol a legjobban. Aurelio Zsófi nevét mondta be, de még mielőtt azt hihetnénk, a hisztis Iza emiatt megint elkezdett hisztizni, hát nem: elégtételt vett azzal, hogy elmondta, négyszemközt neki azt mondta Aurelio, hogy ő csókol a legjobban.

Ami még történt: 

  • Dávid információt fecsegett el a külvilágból, ami szabályszegésnek minősül. Emiatt egész nap pólyában kellett lennie, csak akkor vehette ki a cumit a szájából, ha etette, itatta vagy cigiztette valaki. A srácnak ez most jól is jött, kihasználta az alkalmat arra, hogy a lányokkal körülugráltassa magát. 
  • Dávid kajakra bele szeretett volna hugyozni a pólyába, Aurelio meg mondta neki, hogy nem meri. Ebben maradtak. 
  • Iza elküldte Krisztiánt a francba, szerinte, ha lenne is köztük valami, az csak a villa falain belül lenne, kint már nem kellene neki a fiú. 
  • Viki durván kiosztotta Aureliot, és emellett elhintette neki, hogy Zsófi csak azért nem dug vele, mert attól fél, hogy ezt látják majd a szülei, ám a való életben már ott térdepelne a fiú lábai közt. Az osztás egyébként zseniális, mindenképp nézze meg: