horoszkóp

Találkozott megmentőjével az elgázolt lány

2014.03.12. 09:08

Szépen felépült az a napokig életveszélyben lévő lány, akit január végén gázolt el a HÉV Óbudán. A 16 éves lány életéért egy rendőr is küzdtött, akinek most személyesen is meg tudta köszönni. "Hihetetlen, hogy most itt állunk. A sérüléseim alapján nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar felépülök. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy azonnal jó kezekbe kerültem" – mondta a Blikknek a Julcsi névre hallgató lány, akit négyéves kutyájával együtt sodort el a szerelvény, és már mindketten jól vannak. "A koponyasérülés miatt még nehezebben koncentrálok, de a tanárok mindenben partnerek, és megértik, ha gyorsabban elfáradok." Julcsit Péterfalvi Norbert őrmester mentette meg, aki végig is követte a későbbi fejleményeket. "Csak nagyon ritkán követem végig azoknak a sorsát, akiken segítettem. Lehetetlen ugyanis lelkileg megbirkózni az összes esettel. Julcsi története viszont közel került hozzám. Szurkoltam, hogy maradandó károsodás nélkül ússza meg a balesetet" – mondta az őrmester. A lány azóta a Honvédkórház intenzív osztályára is ellátogatott már édesapjával, hogy megköszönje a segítséget.