Tilosban járt az egykori híres modell: Balassa Gábort a közterületfelügyelők és a rendőrök vitték el, miután fekete luxusautójával Budapesten a Flórián téri OTP Bank előtt a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen parkolt.

A Velvet értesülései szerint volt nála érvényes, mozgáskorlátozott személynek szóló kártya, ám ez valamelyik rokona nevére szólt, ez a rokona pedig nem volt vele.

Információinkat a rendőrség megerősítette: „A III. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei március 19-én 10 óra 40 perc körüli időben közokirat hamisítás bűntett gyanúja miatt állítottak elő B. Gábort, aki a Flórián téren hozzátartózója nevére kiállított mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát használta parkolásához úgy, hogy az arra jogosult nem tartózkodott vele” – tájékoztatta a Velvetet a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. 

Szemtanúktól úgy tudjuk, hogy a kocsit félreparkoltatták a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyről, Balassát pedig bevitték a rendőrök. Információink szerint az egykori modell a kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, legalábbis ténybeli beismerő vallomást tett. 

„A III. kerületi Rendőrkapitányság közokirat hamisítás bűntett miatt indított eljárást a 48 éves férfi ellen, aki szabadlábon védekezik” – közölte a Velvettel a BRFK. 

Kerestük Balassát is, aki visszautasította azt az állítást, miszerint rokkantaknak fenntartott helyen parkolt volna. Az egykori modell perrel fenyegette meg lapunkat. 

Ha bebizonyosodik, hogy szabálytalanul használta a mozgáskorlátozott kártyát, úgy közokirat-hamisításért a Büntető törvénykönyv szerint akár három év börtönbüntetést is kaphat a most reklámszakemberként dolgozó exmodell.

Balassa Gábor a nyolcvanas évek közepén kezdtett modellkedni, majd miután befejezte pályafutását, kilenc éven át modellek felfedezésével foglalkozott. Jelenleg reklámszakemberként dolgozik, ő volt a Fashion Hungary Awards 2011 fővédnöke.