A Való Világ 6-ból kizárt játékos ugyan nem töltött túl sok időt a villában, de egyesekben így is mély nyomot hagyott az a pár hét, és VV Simon ebből próbált most egy kis pénzt csinálni. "Egyszer csak jött egy ötlet, hogy mi lenne, ha saját pólókat kezdenék el gyártani, ami tükrözi az egyéniségem. Elkészítettem a prototípust, majd találtam egy kivitelezőt is és elkezdtük a pólók gyártását. Én is nagymértékben kiveszem a részem, ugyanis a betűket például saját kézzel vágom ki, sőt a baglyot is, így a vásárló valóban olyan pólót kaphat, amin én dolgoztam a két kezemmel. A pólók mellé pedig kis ajándékokat is készítek, kifejezetten személyre szólóan a vásárlónak. Kap egy kis borítékot, de hogy mit teszek bele, az maradjon meglepetés" – nyilatkozta a Blikknek. A pénz pedig részben arra kell, hogy tudja fizetni az albérletét, hogy normális körülményeket tudjon majd biztosítani villabéli nőjének, Charlotte-nak, ha majd kijön, és saját zenekarára is költene egy keveset.