Óriási szerelmi háromszög volt tíz évvel ezelőtt Harsányi Levente, Majka és Debreczeni Zita között, írja a Bors. Majka és Harsányi Levente a barna hajú glammodell miatt évekig nem voltak jó viszonyban, de lovagiasan megbeszélték telefonon az ügyet. „Nem titok a lány neve, Debreczeni Zita volt. Amikor Levi felhívott, nem nagyon tudtam neki mit mondani, mert igaza volt. Én azonban nem meg akartam az ő nőjét dönteni, hanem beleszerettünk egymásba. Van olyan, amikor az ember felemeli a kezét és azt mondja: nem tudok mit csinálni, ezen nem tudok változtatni. Levit fel is akartam hívni, amikor már éreztük Zitával, hogy ez több lesz. Meg egyébként tartoztam ennyivel Levinek, mert előtte mi jóban voltunk. Ezután volt egy kicsi küzdelem köztünk másfél évig. Sok közös barátunk van, ezért erre való tekintettel azt mondtuk, ennek semmi értelme. Valamint az idő megszépít mindent" – mondta Majka az ügyről. 

„Tízéves sztoriról van szó, és még mindig ez van napirenden? Nem is tudtam. Mindkét fiú úriember a maga módján, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy korrekt módon megbeszélték ezt már egymás közt" – mondta a gyerekre és családra vágyó Debreczeni Zita a lapnak. Az egykori modell jelenlegi pasiját 2011-ben egy év börtönbüntetésre ítélték, a vád szerint egy bűnbanda tagja volt, ami a népstadion buszpályaudvarát tartotta rettegésben.