„Hozzám ti nem álltok annyira közel, mint akik kiestek" – kezdte Aurelio a beszédét az utolsó kihívásnál, és sorra vette, hogy mindenkivel jól indult a kapcsolatuk, de aztán mindegyikükkel összeveszett. „Apámat felhoztad nekem, főleg tőled esett rosszul" – ezt mondta indoklásként Aurelio, és magyarázott még arról is, hogy Krisztián az egyetlen villabika rajta kívül. A sántikáló Aurelio –  lesérült a pingpongozásnál, amit Viki vacsoraestéjén játszottak –be akar kerülni a legjobb három közé, az összefoglalóban elmondta, hogy Vikit szeretné majd maga mellett látni a döntőben. Hajdúsági Krisztián azt mondta, bárkit visz ki Aurelio, vissza fog menni a villába. Mivel két férfi megy az utolsó párbajra, és egyikük biztosan kiesik, így egy nő kerülhet a fináléba: eddig minden Való világban két férfi közt dőlt el a főnyeremény.

„Mielőtt rámtetted a jelet azért még megbasztál, arra jó voltam” – ezt a hisztit kellett hallgatni a kihívás előtti összefoglalóban Izától és Hajdúsági Krisztiántól, ami a kiválasztás miatt alakult ki köztük. A kisebb perpatvarnak az lett a vége, hogy Hajdúsági azt feszegette, feladná a játékot Izáért. Az is kiderült, hogy Krisztián úgy gondolja, hogy Iza nyerje meg a játékot, és akkor ő Hajdúságból Budapestre költözik Izához.