Ismét segítségre van szüksége Szaxi Maxinak. A legendás zenész, akinek állapota lassan, de biztosan javulni kezdett, elvesztette látását, írja a Blikk.

A szaxofonos-zongorista  június elején egy nyaki vérrög miatt összeesett, és életveszélyes állapotba került. Ezután életmentő operáción esett át, mesterséges kómában tartották, majd lebénult, beszédképtelen lett, a szemével tudott kommunikálni. Állapota aggasztó volt, de aztán kicsit jobban lett. Elkezdte mozgatni a kezét, lábát, és próbálkozott a beszéddel. Most azonban újabb csapás érte.

„Szaxi lánya értesített, hogy Gyuszi megvakult. Nem tudják, miért, de nyilván az agyát ért oxigénhiány, esetleg más károsodás vagy vérrög miatt. Nem vagyok orvos, de tudom, nem egyszerű a gyógyulás" - mondta a lapnak egykori zenésztársa, Danyi Attila. „Segíteni szeretnék Gyuszinak, felhívni a szakorvosok figyelmét, hátha van egy specialista, aki találkozott hasonló esettel, és tud megoldást." aki