Az X-Faktor második válogatója is leginkább a viccesnek beállított, tehetségtelen emberekről szólt, mert Tóh Gabi még mindig ugyanabban a hálós ruhában mutogatta a műdekoltázsát.

De láthattunk egy anyukát és a pici fiát, akiknek cuki előadásuk egy szülinapi zsúron tökéletes lett volna, de Alföldi inkább elküldte őket a francba. Mint ahogy a káromkodó rappert és a Horváth Charlie-hangú nőt is. Ellenben a tatabányai mulatósfiúkat továbbjuttatták. Valószínűleg azért, hogy legyen kit kiszórni a későbbiekben.

Aztán végre jött egy tehetséges fiú is, a saját állítása szerint nagyon keresztény Andelic Jonathan, aki Beatlest énekelt, és akitől az összes mentor összepisilte magát. Mint ahogy összepisilték magukat Horányi Júliától is, aki az új Danics Dóra, és aki annyira eredeti volt, hogy totálisan lemásolta Sia videóklipjét, vagyis zöldre festett kézzel jelnyelvelt éneklés közben.

Végre láthattuk sírni is Tóth Gabit, aki egy gyengébb sokkot kapott, mikor meglátta tavalyi mentoráltját, Tóth Marcellt, aki két másik fiúval indult Otherline néven. A rettenetes előadás után Alföldi szerencsére elküldte őket a francba, és megmondta, hogy ez egy modoros, álságos és műhappy hamisság volt. Itt kell elmondanunk, hogy Alföldit még mindig nagyon szeretjük.

A műsor csúcsa egyébként nem a szakállas nő volt – pedig volt olyan is –, hanem egy 51 éves festőművész, akit egy nagy adag őrült hörgés után leküldtek a színpadról, ő meg ezen annyira felhergelte magát, hogy visszament üvölteni Tóth Gabival, és azzal fenyegette meg az énekesnőt, hogy valamit szívesen szétverne a hátán.

A legcukibb induló viszont egyértelműen Ricsi bácsi volt, aki 22 éves, tanítónak készül, a gyerekek biztatták arra, hogy induljon a műsorban, és miközben pont olyanok a gesztusai, mint Shreknek, olyan csodálatos hangja van, hogy még Alföldi Róbert is bekönnyezett tőle. Meg egy kicsit mi is. 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!