Story

A hét lelete nyilván a Demkács, vagyis Demcsák Zsuzsa és Lukács László nem tagadott párkapcsolatának híre. Azt írják, „Laci csupa szív, jó humorú ember”, illetve „Zsuzsa vagány, sportos életet él”.

Bajor Imre gyerekei jó barátai Szőke Zoltán gyerekeinek, ami valamiért fontos.

Bárdos András még nem mondta meg a gyerekeinek, hogy megy a dzsungelbe, ami elég életszerűtlen.

Pataky Attila ezt mondta a közelgő esküvőjével kapcsolatban. „Kimondom, az édesanyám odaföntről lát engem, s az álmaimban sugallatokon keresztül beszélgetünk. Amikor elbizonytalanodtam, azt mondta, eszembe ne jusson, hogy lemondjam az esküvőnket. Így őt is meghívtuk a lagzinkba. Vagyis kértem, hogy lélekben legyen ott velünk.”

Zsidró Tamás és Hajas László mindketten fodrászok, de ettől még nem utálják egymást.

Emlékeznek még, amikor kiderült, hogy Iszak Eszter és mamája gyümölcsvelővel töltött palacsinta? Na, most megtudtuk, hogy Tatár Csilla és mamája zsályás babkrémleves. A fotóról az is kiderül, hogy Tatár édesanyja elképesztően fiatal.

Fejős Éva folytatásos regényének ez a kilencedik része, a jövő heti az utolsó. „A közelből sikítást hallunk, fénycsóva pásztázza a tábor parkját, izmos férfiak sziluettje tűnik fel egy-egy pillanatra” – ilyen mondatok vannak benne.

Poór Péter hetvenéves, és izgalmas lehet a családi élete: „a feleségemnek két fia van, nekem két fiam és egy lányom, de mi nem teszünk különbséget közöttük”.

Vastag Tamást tizenöt évesen susztermellel operálták, ami minden századik embert érint.

Gergely Róbert élete első all inclusive-nyaralásán vett részt a nászútján, amelyet végigaludt.

Puskás Peti a kormány mögött „néha megvadul”, jelentsen ez akármit is.

Malek Andrea azt mondta: „morgós kutya vagyok. Kevés ajtó van rajtam, amin be lehet hozzám jutni, de ha valaki figyel rám, rálel ezekre az ajtókra”.

Hot!

Ördög Nóra, amikor érezte, hogy már 5-6 percesek a fájásai, még arra kérte Nánási Pált, hogy hamburgerezzenek. Így történt.

Liptai Claudia Budapesten él, a fiúja meg Szombathelyen; a két település között 228 kilométer a távolság. 

Andor Éva kocsijába néhány hete belehajtott egy tréler, az autó totálkáros lett, de nem lett baja. Ha elmegy valahová, ruhát szokott viselni.

Janza Kata elkísérte tizenöt éves lányát, Jankát a Szigetre, de így is megpróbálták felszedni.

A magazin szerint Ganxsta Zolee egy lajhárra hasonlít.

Szklenár Babygabi Gabriellának sok fellépése van, mintha kicsit lefogyott volna, és nagyon boldog a férjével.

Kovács Patrícia lánya szokott mosolyogni.

Alföldi Róbert nagyot nevetett egy sajtótájékoztatón.

Istenes Bence a szemünk előtt nőtt fel.

Vastag Csaba férfias kisugárzása minden nőt lenyűgöz.

Újabban nincsen nap, hogy Schobert Norbert ne kérdezné azt nejétől: „Anyácska, hozzám jössz megint feleségül?”.

Péterfy Bori pároskolbász-fesztiválon lép fel Debrecenben.

Árpa Attila leghőbb vágya, hogy sokáig sármos maradjon.

Szunai Linda egykori szépségkirálynő végleg szőrteleníttette valamijét.

Stohl András arca szőrösebb, mint a mellkasa (ez nem hír, fotó alapján mondjuk). Van lova, ha ráül, megsüti a nap, ezért barna. Ezt már ő mondja. 

Best

Hujber Ferenc húsz évig annyit ivott, „amibe nyolc másik belehal”, ehhez képest egészséges.

Orosz Barbarának ellopták a telefonját.

Folytatódnak Gombos Edina és Mirike kalandjai: a műrsorvezető, a férje és közös lányuk elutaztak Szlovákiába, majd Bécsbe, végül Szlovéniába. Mirike ezután óvodába ment.

Medveczky Ilonának korábban rendszeresen segédkezett egy 18 éves fiú a kertje rendben tartásában, ám egyszer a művésznő távollétében kirabolta a házat, főleg fellépőruhákat vitt el.

Seprenyi László, a Barátok közt Bartha Krisztiánja mindig is édesszájú volt.

Oszvald Marika szerel és fúr, ha kell.

„Volt egyszer a kaminonos fiúm, akire azért néztem fel, mert olyan jól vezetett, olyan helyekre tudott beállni, ahova más nem” – mondta Falusi Mariann.

+1: Kiskegyed

Groovehouse Judy körülbelül húsz kilót fogyott, és most istenien érzi magát.

Sarka Kata nem terhes, viszont szereti az édességet. Nyáron elengedte magát, úgyhogy most fogyózni fog.

Dundika sem terhes, de szeretne az lenni.

Szabó Zsófit a barátai féltik Istenes Bencétől, akivel nem járnak.

Kökény Attila tizenöt éves lánya, Aranka több mint húsz kilót fogyott.

Nem lehet kibírni szó nélkül: itt szabadjára engedheti gondolatait.

Kövessen minket a Facebookon is!