Beszéljünk még az olajügyekről, túllépve Kármán Irén megveretésén.

    Hát, akkor nem sokra megyünk! Kármán Irénhez még annyit, hogy amikor ő kórházba került, felhívtam egy kollégámat, aki évtizedek óta bűnügyi újságíró és foglalkozott az olajszőkítéssel is. Azt mondta, hogy ha akarom, felhív egy régi „olajost” és megadja a számomat. Pár perc múlva csöngött a telefonom és egy roppant kedves úriember megkérdezte, hogy miben segíthet. Mondtam neki, hogy Kármán Irén szerint az olajszőkítésben érdekelt kör verette őt meg. Az nem lehetett, kuncogott, és azt mondta, hogy volt már egy körtelefon és az olajügyben érintettek egyöntetűen csak röhögni tudtak ezen a feltevésen. „Tudja Havas úr, nálunk az ilyen akciók nem szoktak könnyű testi sértéssel végződni.”

    Önnek sikerült beszélnie egy igazi olajszőkítővel. A hatóságoknak ez miért nem sikerült?

    Figyeljen ide! Az egyetemen minden kommunikáció szakos hallgatónak tudnia kell, hogy kétféle hír létezik: léteznek az úgynevezett kemény hírek és a puha hírek. A kemény hírben valakivel, vagy valamivel aktuálisan történik valami, tehát az árat csökkentik, vagy felemelik, a politikus merénylet áldozata lesz, vagy kitüntetik, a lakásokban vagy van fűtés, vagy nincs, tehát egy egyszeri, lehetőleg jelen idejű történésről van szó. A puha hír folyamatokat, trendeket mutat be. Tehát arról szól, hogy mondjuk hosszú távon hogyan alakul egy ország gazdasági helyzete, mire számíthatnak a tőzsdei hírek alapján a gabonatermelők, mekkora gondot okoz a társadalomnak a drogfogyasztás, vagy, hogy a vizitdíj megoldja-e a hálapénz problémáját.

    És hogyan jön ez az olajszőkítéshez?

    A kilencvenes évek elején az olajszőkítés aranykorában már tanítottam Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen. Ezekben az években meglehetősen sok rendőr lett öngyilkos, de az okokról nem szóltak a közlemények. Általában hivatali szobájában lőtte főbe magát a rendőr, volt, akit a kapitányság udvarán a szolgálati kocsijában találtak meg. A diákokkal elkezdtük gyűjteni a híreket. Az ugyebár, hogy egy rendőrfőhadnagy hivatali szobájában főbe lövi magát, az kemény hír. A magyar újságírásban egyébként a kemény hír uralkodik. Meghalt, megszületett, elutazott, megérkezett, kiöntött, apad, Gyurcsány ezt mondta, Orbán azt mondta … ez a magyar újságírás.

Na és, a diákokkal elkezdtünk statisztikát csinálni, azt néztük meg, hogy melyik megyében, hány rendőr lett öngyilkos. Utalva az előzőekre, nyilván a trendekre, a folyamatokra voltunk kíváncsikat. Természetesen az derült ki, mint amit eleve már sejtettünk, Bács-Kiskun megye, Csongrád megye, tehát a Dél-Alföld a legegészségtelenebb régió a rendőrök számára. Csak úgy emlékeztetőül mondom, hogy amikor az olajszőkítés véget ért, akkor jött a borhamisítás, az is arrafelé, az úgynevezett aranyháromszögben. Ami a lényeg, az az, hogy az információk, hírek feldolgozása után nyilvánvaló volt az összefüggés az olajszőkítés és a rendőrhalál között. Ebből pedig már logikai úton ki lehet következtetni azt, hogy kétfajta rendőr élt Magyarországon az olajszőkítés időszakában. Az, aki benne volt, közreműködött és az, aki nem. Azok közül pedig, akik nem vettek benne részt, de tudtak valamit, sokan döntöttek úgy, hogy egészségi állapotuk, családi problémáik miatt véget vetnek az életüknek. Mind ezt tették, sokszor nagyon rafináltan, volt, aki tarkón lőtte magát, volt, aki bár jobbkezes volt, de a bal halántékához tartotta a pisztolyt. Nagyon kreatív tud lenni egy rendőr.

    Végezetül: mi van a politikusokkal, és mi lett az olajszőkítőkkel?

    A politikusok köszönik, jól vannak. A dokumentumokban vagy nem szerepelt a nevük, vagy személyiségi jogaikra tekintettel tussal vagy filctollal eltüntették őket. Ami az olajszőkítőket illeti, volt egy érdekes élményem tavaly. Spanyolországban autóztam a feleségemmel és valahol a tengerparton észrevettem egy ismerős éttermet. Valami olyasmi lehetett a neve, hogy Agárd, Balaton, vagy mondjuk Hajdúszoboszló. Egy hét után az ember már vágyik a hazai ízekre. Csak úgy megjegyzem, hogy magyar bort egyáltalán nem árultak a magyar étteremben és az étel is szinte ehetetlen volt, de nem ez az érdekes. Amikor a pincérektől – természetesen magyarok voltak – megkérdeztem, hogy kié az étterem, azt mondták, hogy eredetileg Csongrád megyei rendőrök voltak a befektetők, de aztán továbbadták. Jó, nem? Egyébként pedig nyilvánvalón az történt, ami a Keresztapában, az illegális pénzek átvándoroltak a legális szférába, az olajszőkítő pedig meghúzza magát egy villában, amelyet magas fal vesz körül, biztonsági emberekkel, kamerákkal, tisztára úgy, mint a Keresztapában.