Feloldotta a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten Demszky Gábor, írja az MTI. Azért lehetett feloldani a riasztási fokozatot, mert az elmúlt egy napban jelentősen javult a főváros levegője, a szállópor hétfői 24 órás átlagértékei már nem haladták meg sem a riasztási, sem a tájékoztatási határértéket a város két pontján. Vagyis a szállópor légköri koncentrációja nem haladta meg a 100 illetve 75 mikrogramm/köbméteres értéket.

 

 

A szmogriadó úgynevezett tájékoztatási fokozatát már január 10-én szombaton elrendelte a főpolgármester, vasárnap délelőtt pedig - mivel a szálló por magas koncentrációja elérte a riasztási fokozatot - a gépjárműforgalom korlátozását is bevezették Budapest egész területére. Az intézkedés értelmében a naptár szerinti páratlan napokon csak a páratlan rendszámú járművek, míg a naptár szerinti páros napokon csak a páros és a 0-ára végződő rendszámú járművek közlekedhettek a főváros közigazgatási határán belül.

 

A Főpolgármesteri Hivatal mérései szerint hétfőn a páratlan rendszámú autótulajdonosok jelentős része nem közlekedett gépkocsijával Budapesten. Egy másik mérés szerint a fővárosi gépjárműforgalom 15-18 százalékkal csökkent a korlátozást követően.

 

A szálló por napi átlagkoncentrációjának emelkedése miatt nem fordultak többen orvoshoz különféle légzési panaszokkal, a megbetegedések számának emelkedését csak egy hónap elteltével lehet mérni.