Szabadlábon védekezhetnek az Operabál idején előállított tüntetők

bry
2009.02.22. 12:09

Szabadlábon védekezhet az a hét ember, akit az Operabál idején a budapesti Operaház előtt demonstrálók közül állítottak elő, írja az MTI. Körülbelül negyven ember tüntetett szombaton este Budapesten az Állami Operaházzal szemben, az Operabál ellen tiltakoztak. Az egy ideig békésen demonstrálók nem sokkal este kilenc óra után indultak át az Operaház elé. A BRFK közleménye szerint be akartak menni az épületbe, közben pedig hangoskodtak és zászlóbotokat lengettek. A rendőrök kétszer szólították fel az elégedetlenkedőket, hogy hagyják el a teret, akik azonban nem tették. Ekkor kiszorították az Operaház elől az embereket. Öt embert állítottak elő, garázdaság miatt.

Ezt megelőzően egy meztelen férfi felállt az Operaház lépcsőjére, majd bement az épületbe. Igazoltatni akarták, papírjai azonban nem voltak, ezért őt is előállították. Ahogy azt a nőt is, aki a forgalmat akadályozva ment át az Andrássy úton, közben pedig aprópénzt dobált. Egy rendőr felszólította, hogy hagyja abba. A nő lökdösni kezdte az egyenruhást, őt ezért állították elő.

Ellentüntetők