Háromévi börtönre ítélte csütörtökön egy bagdadi bíróság azt az újságírót, aki tavaly decemberben cipőjével próbálta megdobni az utolsó iraki sajtókonferenciáját tartó George W. Bush-t. A férfit külföldi vezető elleni támadás címén ítélték el al-Zaidit. Az újságíró "a megszállásra adott természetes válaszként" indokolta cselekedetét. Védője szerint azért sem állta meg a helyét a vád, mert Bush nem hivatalos látogatáson tartózkodott Bagdadban, váratlanul, meghívás nélkül érkezett. Ezt az érvelést azonban elutasította a bíróság.
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) tiltakozott az iraki bíróság által kiszabott aránytalan büntetés ellen, és követelte az újságíró szabadon bocsátását. Már eddig is túl sokáig tartották fogva az iraki újságírót egy olyan cselekmény miatt, amely inkább nevetséges, mint komolyan erőszakos - áll az IFJ nyilatkozatában. "Ez az ítélet szörnyen aránytalan" - hangsúlyozta Aidan White, az IFJ főtitkára. Az újságíró komoly hibát követett el, de arányos formában, szakmai berkeken belül kellett volna foglalkozni ezzel, nem pedig bíróságon - vélekedett, elnéző magatartást és a döntés felülvizsgálatát szorgalmazva.