Az első fokú ítéletig házi őrizetben maradhat a szemérem elleni erőszakkal vádolt mohácsi rajztanár. A Baranya Megyei Bíróság ugyanis helybenhagyta a Mohácsi Városi Bíróság döntését - tájékoztatta kedden a Független Hírügynökséget Hajdú István, a bíróság szóvivője. A pedagógus házi őrizetét, egyben előzetes letartóztatásának megszüntetését január 21-én rendelte el a városi bíróság, döntését a vádlott egészségi állapotával és az eljárás elhúzódásával indokolta. A művésztanárt addig a tököli rabkórházban tartották fogva. Ezt a döntést hagyta helyben a megyei bíróság február 18-án. Ez alapján az első fokú ítélet kihirdetéséig a tanárnak az otthonában kell tartózkodnia. Rendőrök naponta többször ellenőrzik.
A 45 éves férfit tavaly februárban vették őrizetbe, három alsós diáklány vallomása alapján. A nyomozás során több száz gyereket hallgattak meg. A pedagógus tagadja bűnösségét, szerinte félreértették a gyerekek felé áradó túlzott szeretetét. A férfi ellen október végén emelt vádat az ügyészség, tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszak, megrontás, továbbá - a lefoglalt számítógépén talált illegális szoftverek miatt - szerzői jogok megsértése miatt. A per a kiskorú sértettek védelme érdekében zárt ajtók mögött folyik. Ha a bíróság bűnösnek mondja ki a rajztanárt, akár tizenöt év szabadságvesztéssel is sújthatja. (FH)