Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondása szerint egy elsős gyermek édesanyja felpofozott egy tanárt a nyírkátai általános iskolában. Az asszony a kihallgatáskor azt mondta: azt hitte, hogy a pedagógus megverte a fiát. Valójában az történt, hogy tízórainál, az ebédlőben egy másik tanár hátraküldte a sorban a gyereket, mert tolakodott. Az anya erre bement az iskolába, és felpofozta azt a tanárt, aki éppen a gyerekekkel volt. A gyerek egyébként az eset kapcsán a tanároknak azt mondta, hogy egy másik tanuló bántotta. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást.
Kedden délelőtt Debrecenből is tanárverésről érkezett bejelentés. (FH)