Előzetesben a gyerekeit megmérgező bajai nő

MTI
2011.07.22. 11:41

Kiengedték a kórházból és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 47 éves asszonyt, aki hétfőn gyógyszerrel mérgezte meg három gyermekét Baján. A gyerekek egyike, egy 10 éves kislány meghalt - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel. A gyanúsítottként kihallgatott nő beismerte a bűncselekmény elkövetését - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a két életben maradt, megmérgezett gyereket megfigyelésre még kórházban tartják.
Egy 48 éves bajai férfi hétfőn jelentette be a rendőrségen, hogy a munkából hazaérkezve a Bajához tartozó Mártonszálláson lévő lakóházukban holtan találta 10 éves lánygyermekét. A lakásban megmérgezve találta a 11 éves és a 8 éves fiút, valamint az édesanyát is. A két fiút és az asszonyt kórházba szállították, ahol a nőt napokig nem tudták kihallgatni. A rendőrség az ügyben nyomozást indított több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt.