Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a tanzániai férfit, aki a gyanú szerint egy hete egy budapesti szállodában társával együtt morfiummal elkábított és megerőszakolt két 17 éves lányt - értesült az MTI Hírcentrum szombaton. Az egyik lányt, aki a tanzániai férfival töltötte az éjszakát, reggel életveszélyes állapotban találta meg barátnője, kórházba vitték, de öt nap múlva meghalt.

A bíróság a szökés, illetve az eljárás meghiúsításának veszélyére tekintettel elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. Társát, egy kenyai férfit két nappal az eset után fogták el. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy a gyanúsítottak bűncselekmény során játszott pontos szerepét, tevőlegességét a nyomozás során tisztázni kell. Mint mondta, ennek érdekében is indokolt volt az, hogy előzetes letartóztatásba kerüljenek, elkerülve ezzel az összebeszélés lehetőségét.

A tanzániai férfit 2001-ben kábítószer-kereskedelem miatt kilenc és fél és fegyházbüntetésre és kiutasításra ítélte a bíróság. 2009-ben szabadult, de a jogerős kiutasító határozat ellenére nem hagyta el az országot. Ügyvédje, Bácskai László azt mondta, hogy a férfi a Bevándorlási Hivatal által kiállított, érvényes tartózkodási engedély birtokában tartózkodik Magyarországon - hangzott el az m1 Híradójában.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken azt közölte, hogy a rendőrség feltételezése szerint kábítószert kevertek két 17 éves lány italába, majd egy budapesti, belvárosi hotelben valószínűleg megerőszakoltak őket március 22-én; egyikük később meghalt.
Horváth Katalin Fanni elmondta: halált okozó testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, amelynek két afrikai származású gyanúsítottja van.