Megtagadta a vallomástételt az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőrt csütörtök délután Apátfalván. A hivatalos személy ellen elkövetett emberöléssel gyanúsított férfit a kórházban előzetes letartóztatásba helyezték – közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő péntek délutáni sajtótájékoztatóján Budapesten. A szóvivő közölte: az osztrák férfi amellett, hogy megtagadta a vallomástételt, a gyanúsítás ellen is panasszal élt. Vele szemben hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének gyanúját közölték, ami 10-től 20 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható.

A szóvivő szerint a gyanúsítottat – akit a történtek során négy lövés ért – a nap folyamán átszállítják a tököli rabkórházba. Fazekas Géza elmondta: az ügyészség megkapta a férfi büntetett előéletéről szóló dokumentumokat a társhatóságoktól, ami szerint már 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

A Szegedi Városi Bíróság pénteken harminc napra rendelte el az osztrák férfi letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Szegedi Törvényszék elnökhelyettese. Az indoklás szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt okkal lehet tartani a férfi szökésétől, elrejtőzésétől, valamint attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, vagy megfélemlítésével meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást - mondta a szóvivő. Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés ellen a gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés érdekében fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem jogerős.

A mindkét karján erősen tetovált férfit a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján kérdezték ki az ügyészek és az előzetes letartóztatásáról döntő bíró. A kórtermet egyenruhájukon gyászszalagot viselő rendőrök őrizték. A férfit péntek délután átszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe. Az őszes hajú, izmos férfi, amikor a rendőrök és mentősök elszállították a klinikáról, lepedőjével igyekezett eltakarni arcát a kamerák és fényképezőgépek elől - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A gyanúsított Thomas B. vérében pénteki közlés szerint ópiát- és morfinszámrazékokat találtak, tehát drogozott vezetés előtt. Az elgázolt Kenéz Imre rendőr törzszászlóst közben hősi halottá nyilvánították, Pintér Sándor belügyminiszter posztumusz rendőr hadnaggyá nevezte ki.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön a helyszínen elmondta, hogy a rendőrök 12:45-kor közlekedési ellenőrzést végezve akartak megállítani négy terepjárót. Az egyik Hummer vezetője azonban megpróbált elmenekülni. Egy motoros rendőr - mint utóbb kiderült, Kenéz Imre - utána indult, megelőzte, és meg akarta állítani a Hummert, a terepjáró azonban elütötte őt. A rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.