Három légitársaságot is peperelt néhai Soltész Vilma férje, aki szerint felesége azért halt meg, mert nem kapott megfelelő övet a hazaútra - írja Blikk.

A nő és férje idén októberben érkeztek Magyarországra repülővel. A súlyos vese- és cukorbeteg nő és férje haza akartak térni az Államokba, érvényes repülőjegyeik ellenére itt ragadtak, mivel sem az ideutazásukat intéző légitársaság, sem másik kettő nem volt hajlandó hazaszállítani a házaspárt a nő súlya miatt.

A férj most pert indított a három légitársaság ellen. "A feleségem nem halt volna meg, ha minimális odafigyelést kap a nemtörődömség helyett. Három légitársaság vallott kudarcot, holott mindössze négyezer forintba került volna az a megnövelt öv, amellyel már biztonságosan felszállhatott volna." -nyilatkozta a János keresztnévvel illetett férj.

"Jelenleg a három légitársaság mindegyikét bepereltük 5 millió dollárra (1,8 milliárd forint), hisz közös felelősségüknek tartjuk a tragikusan elhunyt nő halálát" – mondta Rónai Péter ügyvéd.