Néhány órával azután, hogy szombaton késő este repülővel hazavitték a csoportos nemi erőszakban elhunyt indiai orvostanhallgató testét Szingapúrból Delhibe, nyugalomra helyezték a 23 éves nőt. A BBC információi szerint a reptérről (ahol az indiai miniszterelnök is megjelent) egy aranyszínű koporsóban szállították el a nő testét szülei abba a városrészbe, ahol gyerekkorát töltötte. A lap úgy tudja, a búcsúztatást szigorú biztonsági intézkedések közepette tartották meg.

A 23 éves orvostanhallgatót december 16-án vasárnap este Újdelhiben erőszakolta és bántalmazta egy csoport, köztük egy kiskorú és a jármű sofőrje is, miután a lány barátját, akivel állítólag az esküvőt tervezte, egy vasrúddal megverték. A diáklányt súlyos belső vérzésekkel szállították a kórházba, az eset után pedig december 29-én, szombatra virradóra belehalt a sérüléseibe. A diáklány csoportos megerőszakolása óriási felháborodást váltott ki Indiában, ahol a halálhírre újabb tüntetéseket tartottak az országban, ahol a nők elleni támadásokat a legtöbb esetben figyelmen kívül hagyják, eljárás ritkán indul a tettesek ellen. A másfél hete történt eset után viszont még az ellenzéki képviselők is azt követelték, hogy a mostani eset elkövetőit büntessék halállal. A 23 éves lány egy szingapúri kórházban halt bele sérüléseibe, támadói ellen valószínűleg gyilkosság elkövetése miatt emelnek majd vádat az indiai hatóságok.